Kállay Saunders Band

Kállay Saunders Band

A 30 éves, New York-i születésű énekes a modell Kállay Katalin és az ismert amerikai producer, soulénekes, basszusgitáros Fernando Saunders gyermeke. 2009-ben jött haza Magyarországra és jelentkezett a Megasztár 5. szériájába, ahol az előkelő 4. helyet sikerült elérnie.

A tehetségkutató után 2011 nyarán megjelent első kislemeze, amely a Csak veled címet viselte, majd 2012-ben részt vett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában, A Dalban, ahol az I Love You című dalát adta elő, de nem sikerült bejutnia a műsor döntőjébe. Ez év nyarán Tonight címmel jelentette meg a harmadik kislemezét, melyet a híres malmői producerrel, Rebstarral készített.

A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjébe is benevezett. Ezúttal a My Baby című szerzeményét adta elő A Dalban, ahol második helyezést ért el.

Harmadik évben zsinórban, 2014-ben is bejutott A Dal döntőjébe Running című dalával, mellyel megnyerte a nemzeti válogatót és ő képviselhette Magyarországot az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon, Dánia fővárosában, Koppenhágában. A döntőben ötödik lett, amely Magyarország második legjobb eredménye a verseny történetében.

2015 márciusában jelent meg a Delivery Boy címmel első nagylemeze és nemrég készült el a Kállay Saunders Band első klipje is a Victory című dalához.

Dátum koncertu/vystúpenia

28. jún 2015

Kategória

pop