LAGZI LAJCSI

LAGZI LAJCSI

Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi  zenész, előadóművész, producer, műsorvezető. A Péntek esti Dáridó és a Szuperbuli című televíziós műsorok házigazdája. Legismertebb slágere a Hosszú fekete haj, aminek szövegét Deák Bill Gyula írta. Sváb családból származik, az eredeti családnevük Grósz volt. A zenélés náluk családi hagyomány: nagyapja és apja hétvégenként lakodalmakat járva zenéltek.

 

A jelenlegi XXIII. kerületben, Soroksáron végezte el az ének-zenei általános iskolát, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába került, később pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán – mai nevén: a Zeneművészeti Egyetemen – trombitaművészi és zenetanári diplomát szerzett.

 

Mint főiskolai végzős trombitás ösztöndíjas lett az akkor egyedüli, szakmailag legmagasabb szinten elismert Magyar Rádió Stúdió 11 nevű tánczenekarában, ahol két igazi trombitás legendától: Zsoldos Imrétől és Tomsits Rudolftól tanulta a könnyűzene fortélyait. 21 évesen a Budapest Szimfonikus Zenekarral szóló trombitásként nyugat-európai turnén vett részt.

 

A zeneművészeti diploma megszerzése után merőben más és új szakasza következett addigi életének. A zenélést és szórakoztatást mint hivatást, missziót tekintette. Saját stílusát, a modernizált, korszerűsített magyar szórakoztató zenét, mint Lagzi Lajcsi mutatta be. Miután kevesen hittek magasra ívelő terveiben, így minden segítség nélkül, a saját maga által kiadott kazettáin kezdte népszerűsíteni e műfajt. Koncerttermek és más fellépések hiányában direkt módon a közönséggel épített kapcsolatot, így a saját zenéjét adta elő a Sugár üzletközpont előtt és más közterületeken. 

 

1985-től a mai napig eladott hanghordozóinak száma – amelyeken mint Lagzi Lajcsi, Lajcsi vagy Galambos Lajos közreműködött – közelít a 4 millióhoz.

 

Hosszú évek óta fáradhatatlanul szórakoztatja a magyar közönséget határon innen és túl egyaránt. Számos állami és média díjjal tüntették ki, de számára a legnagyobb elismerés a közönség szeretete. Műsora, amelyből a slágereken túl nem maradhat el csodálatos trombitajátéka sem, felhőtlen és színvonalas szórakozást ígér a legkülönbözőbb eseményeken.

Dátum koncertu/vystúpenia

30. jún 2019

Kategória

mulatós, pop