Paramisi Társulat

Paramisi Társulat

A népmesék zenés és táncos átdolgozásával nyújt felejthetetlen élményt a gyerekeknek a kreatív színpadi produkciók, melyek a szórakoztatáson túl meghatározzák a gyermek érzelmi és értelmi fejlődését is.

A mesék értékvilága erkölcsi nevelés is egyben, hiszen fontos céljuk, hogy a gyermek részese lehessen a meséknek, együtt élve át a történet örömeit.

 

Én elmentem a vásárba

Interaktív gyermekműsor, mely a régi vásárok hangulatát idézi meg. Kikiáltó János vásárba hívogatója után egy igazi vásári forgatag részesei lehetnek a gyerekek. Az állatvásár után Mézeskalács huszárunk története elevenedik meg. A köszörűs nótája után a gyerekeke felülhetnek a körhintára is.

 

Szereplők

Oláh Ivett

Oláh József

Oláhné Csercsics Ivett

Rácz Csaba

Dátum koncertu/vystúpenia

23. jún 2018

Kategória

gyermekprogram, színház