Tóth Vera

Tóth Vera

Már gyermekkorában komolyan érdeklődött az éneklés és a zene iránt, de 16 éves koráig csupán autodidakta módon képezte magát. Tinédzser éveiben egy musical-stúdió tagjaként színdarabokban is fellépett.

Zenei pályája 2004-ben indult be, amikor jelentkezett az első Megasztár, zenei tehetségkutató műsorba. Az elődöntőkön nyújtott teljesítménye alapján jutott a legjobb 12 közé, és hétről-hétre megküzdve tehetséges versenytársaival, végül a döntőben közönség őt választotta meg 2004 hangjának!

2004 piacra került debütáló korongja, az Ébren álmodom. Az albumhoz készült debütáló videoklipje a "Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen" című dalból készült.

A megjelenést 2005 tavaszán sikeres lemezbemutató turné követte, a lemez is hamarosan bearanyozódott! A fellépések, pedig folytatódtak, különböző klubokban, fesztiválokon és rendezvényeken. Vera azon kevesek egyike, aki a 15 perc hírnevet tartós sikerre tudták váltani. Mindenki ismeri és elismeri, mára már nem csak a tehetségét, hanem az eredményeit is.

Az elmúlt 10 esztendőben 4 szólóalbuma jelent meg:

2004. Ébren álmodom

2006. Valami más

2008. Tóth Vera

2010. Zene kell nekem

2008-ban Artisjus díjat kapott. Manapság az ország egyik legkeresettebb énekesnője. Saját dalainak előadásán kívül, szívesen vendégeskedik más műfajokban és produkciókban. Otthonosan mozog az alternatív Random Tripp előadásokon, de épp úgy, ha kedvenc big bandjével a Budapest Jazz Orchestrával lép színpadra. 

2014 őszén bejutott a Sztárban Sztár döntőjébe.

A 2015-ös esztendőt egy nagyszerű új dallal, Hrutka Róbert szerzeményével a Gyémánttal „köszöntötte”, mely egyben Euróviziós versenydala, mely második helyezettként be is jutott a Dal középdöntőjébe!

A koncert/előadás dátuma

2016. június 26.

Kategória

jazz, pop